| Magányban
Sötét teremben állok félve,
Ablak előtt egy vízcseppet nézve.
Furcsállom,nem mozdul.
Csak magányába fordul.
Társai messze tőle csordogálnak,
Hallom innen,Őt nevezik ostobának.
Néha-néha bele ütköznek,
Egy darabot levesznek belőle.
Menne Ő is gyorsan a többiek után,
De csak mozdulatlanul néz rám.
Nincs ereje siklani a csúszós üvegen,
Egyedül, ily félelemben nem megy.
Végül Magányban maradt a nagy ablakon.
Lenéz társaira,mind eggyé váltak az agyagon.
Sokáig töprengett, miért nem talált társra.
Aztán elolvadt válaszra várva.
Petrának Maristól
Emlék
Egyszer este a csillagokat néztem.
Te már nem voltál velem.
Megláttam egy szokatlan csillagot.
Nagyon szépen ragyogott.
Ő volt a legnagyobb, ő volt a legszebb.
Még most sem feledtem.
Tudtam, hogy te vagy, legalábbis egy emlék.
Emlék, mely sosem szerény
Mindig megjelenik újra és újra.
Egyre csak jobban bújtat.
Menekülök előle, hisz félek.
Félem a szomorúságos emléket.
Aztán engedtem magam.
Rám talált és szívembe zártam.
Örökké velem marad az emlék,
Örökre velem marad a barátság! |
AJÁNLOM AZ OLDALT
